A 997-es esztendő fontos év volt mind Szent István, mind pedig Magyarhon történetében; ekkor halt meg ugyanis Géza fejedelem (István apja) és ekkor nyújtotta be igényét a magyar fejedelmi méltóságra Tar Szerind törzsfő fia, Koppány is. Ki volt Koppány? A fejedelmi Árpád-család tagja, Somogyföld (és Somogyvár) ura, aki maga köré gyűjtötte a régi életforma híveit, mindazokat, akik nem akarták felvenni a kereszténységet és ellenezték az európai értékrend illetve európai hűbéri-feudalizmus átvételét is. Koppány követői a hagyományos magyar törzsi és sztyeppei-nomád életforma megtartását akarták mégpedig ősi rítusok, hagyományok és a régi totemisztikus természeti vallás illetve sámánizmus megőrzésével és Koppány fejedelmi uralkodása alatt. Sokan voltak és Koppány somogyországi uradalma mellett más tájakról is érkeztek a háborúra készülő seregbe.

Szent Iastván ábrázolása a Képes Krónikában. Forrás: vaticannews.va

A háború a küszöbön állt tehát: egyik oldalon az említett Koppány vezette sereg állt, a másikon pedig az Árpádok észak-dunántúli fejedelmi hada gyűlt össze István vezetésével. Az erőviszonyok azonban Koppánynak kedveztek. Ez azonban megváltozott 997 elején, amikor István apósa, Liudolf Henrik bajor herceg jelentős katonai támogatást adott Istvánnak. A bajor hercegi dinasztia (a Liudolf család) és az Árpádok között éppen az előző évben, 996-ban jött létre rokoni kapcsolat, amikor a kölni dómban összeházasodott Henrik herceg húga Gizella és István. Már ekkor jelentős számű német lovag érkezett magyar földre, köztük a herceg legfőbb bizalmasa és hadvezére (kapitánya) Wasserburgi Vecellin lovag. 

„Lejött Bajorországból Vencellin is, a wasserburgi, aki Szent Istvánnal Somogyban megölte Koppány vezért; ama napon ugyanis ő volt a sereg kapitánya. Tőle a nemzetség kezdete és eredete” (Képes krónika, fordította: Geréb László)

István apósa, Bajorország ura, Henrik herceg Vecellint bízta meg azzal a feladattal, hogy mindenben segítse vejét hatalma megtartásában. Ő állt annak a seregnek az élére is, mely Koppány ellen indult. István ekkor hozta meg legvégső döntését arról, hogy valóban leveri e nagybátyja Koppány lázadását és végérvényesen az európai útra vezeti népét. A döntéshez István számára a legfőbb érvet elhunyt édesapja Géza fejedelem utolsó útmutatása jelentette, aki egyértelműen hitte, hogy a magyar nép európai fennmaradása csak úgy lehetséges, ha felveszi a kereszténységet. Géza tudta, hogy mindazok az ázsiai, sztyeppei népek, melyek elzárkóztak a kereszténységtől, sorra eltűntek a történelem süllyesztőjében. Így jártak egykori riváliasaink a besenyők, illetve előttük a szkíták, avarok és hunok is. A magyarok számára csak két lehetőség maradt tehát: visszatérni Ázsiába és folytatni a vándorló nomád életet a sztyeppéken a régi hitvilág ápolásával de kockáztatva a beolvadást a környező népekbe (mint előttünk a szkíták, hunok, avarok, besenyők), vagy beilleszkedni Európába, felvenni a kontinens vallását a kereszténységet és átvenni Európa feudális-hűbéri rendszerét (ami a vármegyerendszer, a püpöksi struktúra és a feudális szolgáltatások, adózás bevezetését is jelentette). István ez utóbbit választotta és elszánta magát arra, hogy ha kell fegyverrel töri meg Koppány ellenállását. Márpedig kénytelen volt így tenni, mert közben Koppány hada megindult Somogyvárról észak felé, Veszprém városához.

A Képes Krónika azon része, mely István és Koppány harcáról szól. Forrás: wikipedia.org

A Koppányék ellen induló keresztény német-magyar sereg a felvidéki Garam folyó völgyében gyülekezett. Itt álltak hadrendbe és innen indultak meg délre, hogy Veszprémnél megütközzenek a pogány haddal.

Szent István király […] összegyűjtötte seregét, és az ellenség elébe indult; a Garam folyó mellett övezték fel először karddal; itt testi épségének őrizetére két főembert rendelt, Hontot és Pázmányt; az egész sereg fejedelmévé és vezérévé pedig német származású vendégét, Vencellint tette meg. /Képes Krónika/

 A fővezér tehát Wasserburgi Vecellin német lovag volt, de helyettesei, alvezérei már István emberi voltak: Hont és Pázmány nemesek. A csata nem lehetett hosszú, a német-magyar had nagyobb létszáma és fejlettebb felszereltsége okán hamar győzni tudott. Az ütközetben elesett Koppány is, magától Vecellin kezétől. Holttestét négy részbe vágták és magyarhon négy nagy várába vitték, hogy így mutassák meg a népnek: erős kézben a haza vezetése és így jár minden lázadó, aki azt megkérdőjelezi. A Thúróczi krónika így ír a veszprémi csatáról:

... összecsaptak az ütközetben, mindkét fél sokáig és vitézül csatázott, de az isteni irgalom segítségével boldogult István fejedelem dicsőséges győzelmet aratott. Ebben az ütközetben Vencellin ispán megölte Koppány vezért, és ezért a megboldogult Istvántól, aki akkor még fejedelem volt, terjedelmes hűbéri földeket kapott jutalmul. Magát Koppányt pedig megboldogult István négy részre vágatta: egy részét az esztergomi, a másikat a veszprémi, a harmadikat a győri kapura függesztette, a negyediket pedig Erdélybe küldte. /Thúróczi krónika/

A veszprémi csata jelentős fordulópontja volt a magyar történelemnek: István kitartott ugyanis döntése mellett és létrehozta a Magyar Királyságot, megalapítva a magyar államot egy erős, keresztény európai monarchiát, mely beilleszkedett az európai népek családjába (később pedig védelmezte tatártól, töröktől). István a pápától koronát a császártól lándzsát kapott, mely jelképekkel a magyar állam megalapíttatott az Úr ezredik esztendejében. A két szimbólum pedig rákerült István pénzérméire is:

Augusztus 20-án valójában Szent István döntést ünnepeljük meg minden évben. Azt a döntést, mely az életet választotta számunkra illetve a fennmaradást és a békés fejlődést Európában. 

Istvánt követően számtalan magyar uralkodó erősítette meg újra meg újra ugyanezt a döntést, így a több ezer éves magyar történelem vitathatatlanul ősi és keresztény európaiságunkról tanúskodik. Mi ugyan vérrel vívtuk ki de értéke ettől talán még fényesebb.